27 évvel ezelőtt több tízezer legócápa esett a tengerbe, egy halász most kifogott egyet

2024. augusztus 10. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Egy plymouthi halász kifogta az első olyan legóból készült cápát, ami 27 évvel ezelőtt esett a tengerbe egy teherhajóról. Richard West kedden találta meg a műanyagdarabot halászhálói tetején, Penzance-tól 32 kilométerre délre. A halász felvette a kapcsolatot a Lego Lost at Sea nevű projekttel, melynek alapítója, Tracey Williams megerősítette, hogy ez az első alkalom, hogy valaki bejelentette, hogy megtalálta a Tokio Express teherhajóról a vízbe veszett 51 800 legócápa egyikét, írja a BBC.

1997. február 13-án a viharos szélben egy nagyobb hullám 62 konténert sodort le a Rotterdamból New Yorkba tartó teherhajóról, 32 kilométerre a Cornwall megyei Land's Endtől. A konténerek egyikében több mint 4,8 millió, nagyrészt tengeri tematikájú legódarab volt, melyek időnként azóta is feltűnnek Cornwall partjánál.

West azt mondja, gyerekkori emlékei miatt azonnal be tudta azonosítani a cápát, neki is volt hasonló egy kalózos készletből. A Lego hivatalos leltára szerint 22 200 sötétszürke és 29 600 világosszürke cápa volt a tengerbe veszett konténerben.

Franciaország legnyugatibb csücskében, Finistère megye tengerpartjánál évtizedek óta bukkannak fel Garfield formájú telefonok, a rejtélyt egy helyi gazda fejtette meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!