Spanyolországban lecsapott a majom Krisztus II.

2024. augusztus 2. – 06:15

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarázatot akarnak a hivatásos spanyol restaurátorok, miután pár napja elkezdtek megjelenni a képek arról, hogy milyen merész átalakításokon esett át a Spanyolország északkeleti részén lévő Soria temploma. Az 1725-ben épült Ermita de Nuestra Señora del Mirón műemlékvédelem alatt áll, a helyiek szerint a felújítását ennek ellenére bárminemű előzetes kutatás nélkül csinálták meg. Előtte-utána képeken itt lehet látni a templomot nagytotálban:

A spanyol restaurátorok és a helyi média szerint az eset kísértetiesen hasonlít a bundás, más néven majom Krisztusra. Ez a botrány még 2012-ben tört ki, amikor egy nyugdíjas asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót. A freskónak helyt adó Borjában végül nyeltek egy nagyot, és a turisták igényeit kiszolgálva megtartották majom Krisztust, még hűtőmágnest is csináltak belőle.

A mostani templomfelújításnak egyelőre nincs ekkora sikere, nem örülnek neki például a templomot látogató kerubok sem, akik szerint a díszítésen lévő kerubok csak parodizálják őket:

Forrás: Soria Patrimonio
Forrás: Soria Patrimonio

A spanyol restaurátorok szövetsége pár nappal a templom posztja után reagált az esetre: szerintük nem egy sikertelen restaurációt látni a templomban, mert a restaurációt legalább szakképzett restaurátorok végzik – ez a templom esetében nem igaz. A szervezet szerint egy szakmaiatlan támadás történt a műemlék ellen.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!