Tusványoson most kiderült a DJ-kről minden, amit eddig senki nem mert megkérdezni

2024. július 26. – 12:32

Tusványoson most kiderült a DJ-kről minden, amit eddig senki nem mert megkérdezni
Izsák Hunor (Dj HUNAY), Varga Árpád (Dj PICI), Bodó Barna (Dj BRNY), Czika Arnold (Dj CZIKA) és a moderátor Somogyi Attila a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeti titkára, mindenkori Tusványos-szervező Tusványoson 2024. július 26-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan lemaradtak Tusványos egyik legfontosabb beszélgetéséről, de nekik sem kell aggódniuk, mi elmentünk rá. A Cuba tanács minden aktuális közéleti és globálisan országok teljes népességét megmozgató kérdést feltett arról, hogy mi van az erdélyi DJ-kkel. A beszélgetést vezető moderátorról hamar megtudtuk, hogy ő nem jár bulikba, majd ezután a közel hat-nyolcfős közönség köszöntötte a színpadon lévő DJ-ket. DJ Hunay, DJ Pici, DJ BRNY és DJ Czika pedig elmondott mindent, ami Önnek is eszébe jutott már egy átforgolódott, izzadós nyári éjszakán. Ne is tagadja.

Hol vannak a nők? DJ Pici szerint a női DJ-k nem készültek el, mert reggel van. De hogy mi a valódi oka? „Na, ez egy hosszú sztori” – derült ki a nagy kérdés.

Mit fogyasztanak a DJ-k? Nemcsak Cuba librét, de mást is. Bár DJ Pici inkább rumos. DJ BRNY is. A legtöbb DJ ezt issza. „Nem épp olyan, mint egy vodka, nem olyan erős. Szerintem a Cubával el lehet lenni egész éjszaka, ha jól tudod kezelni a dolgokat. És ha van elegendő, két üveggel legalább” – tudtuk meg.

Hogy lettek a beszélgetők DJ-k? Elkezdték. De Dj Hunay megnyerte a székelyudvarhelyi DJ-versenyt is.

Mi lesz, ha jön az AI? Nem fogja elvenni a munkát, mert DJ Hunay szerint „mindig kell egy központi elem a színpadon”. Dél-Koreára amúgy meg érdemes rákeresni, teszik hozzá.

Mit tud a DJ, amit egy „robot” nem? Tudják, mi kell a nőknek, meg azoknak, akik isznak a pultnál.

Munka-e a DJ? A moderátor szerint ez olyan, mint a filozófus, nem tartják az emberek munkának. Pedig a résztvevők szerint: „az”.

Naponta millió jó zene jelenik meg? „Abszolút”, „igen” – mondták.

Mi változott? A Covid után a fogyasztói szokások. A fiatalok nem járnak annyit buliba, mint korábban. Szűkül a piac.

Ezt a kérdést leírni se merem: A moderátor, ahogy ő fogalmazott, „tabukat döntögetve” megkérdezte, melyik DJ tud a saját stílusától eltérni. „Kell merni” – meg kell dönteni a tabukat. Ez ilyen. „Annak a huncutságnak, amiben c-c-c, te teljesen átviszed a közönséged egy alternatívba” – magyarázta el a helyzetet DJ Pici. Mert „mindig fel lehet dübörögtetni egy kis huncutsággal” – fejtette ki véleményét.

Van DJ-szakszervezet? Nincs.

És DJ-továbbképző? A többi fesztivál, ahol „nagyon sok kis huncutságot lehet tanulni egymástól”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!