Magyar csoda: félévente legördül a zalaegerszegi gyártósorról az első magyar Lynx harcjármű

2024. július 24. – 22:28

Magyar csoda: félévente legördül a zalaegerszegi gyártósorról az első magyar Lynx harcjármű
Az első magyar gyártmányú Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű legördülése a Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi gyárában 2024. július 24-én – Fotó: Katona Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Legördült a zalaegerszegi gyártósorról a Magyar Honvédség első magyarországi gyártású Lynx KF-41 gyalogsági harcjárműve” – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Zalaegerszegen, a Rheinmetall gyárában tartott rendezvényen – írja az MTI, és valóban:

De hát honvédelmi miniszter legyen a talpán, aki számon tud tartani minden egyes elsőként legördülő magyar gyártású Lynx KF-41-et!

Nem volt már valami ilyen gördülés ott Zalaegerszegen? Dehogynem, még tavaly december 22-én dicsekedett el vele a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatójának Linkedin-posztja alapján például a Magyar Nemzet:

„A tegnapi napon ünnepélyes keretek között kigördült a zalaegerszegi gyárkapun az első itthon gyártott KF-41 Lynx gyalogsági harcjármű.”

Forrás: Magyar Nemzet
Forrás: Magyar Nemzet

Szóval tavaly már nem csak a gyártósorról gördült le, hanem a gyárkapun is kigördült. Mi történt vele vajon hét hónapon át? Hol szomorkodott? Az biztos, hogy valamikor visszagördült a gyárkapun, valószínűleg gördült erre, gördült arra, míg végül a gyártósorra is felgördült, hogy most szerdán ismét legördülhessen.

További kellemes gördülgetést kívánunk, és fél év múlva ismét reménykedve nézzük a híreket, hiszen a sikeres hadiipar mindannyiunk sikere!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!