Berlinben megépítették minden tériszonyos rémálmát, Európa legmagasabb hintáját

2024. július 23. – 19:49

Másolás

Vágólapra másolva

Berlin legújabb attrakcióját nem a tériszonyosoknak vagy általában a majrésoknak találták ki, ez ugyanis Európa legmagasabb hintája. A hintát, pontosabban hintákat a német főváros viszonylag közepén lévő Alexanderplatz-on állították föl a Park Inn hotel tetején, szemben Berlin ikonikus tévétornyával, 36 emelet magasan.

A hintákra természetesen csak biztonsági hevederben lehet felülni, de a beszámolók szerint ez sem csökkenti az adrenalinlöketet, amikor az ember fenekét hirtelen csak egy hinta választja el 120 méter mélységtől.

Aki nem akar sikítva leszállni az első lökés után – igen, a dolgozók aktívan kilökik a vendégeket a tér fölé – azok kicsit kevesebb, mint 25 euróért, vagyis nagyjából 9700 forintért 5 percet hintázhat és nézegetheti Berlin felett az eget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!