Trump szerint olyan drága a bacon Amerikában, hogy már ő sem engedheti meg magának

2024. június 25. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai elnökválasztásra készülő Donald Trump Philadelphiában tartott kampánygyűlést, ahol, jó szokásához híven, megint volt jó néhány erős kijelentése, amelyek – megint csak jó szokásához híven – elég távoli viszonyban álltak a valósággal. Ez eddig még nem igazán hírértékű, de a beszéd egy pontján még önmagához képest is nagyot villantott, amikor azt mondta, Amerikában már olyan drága a füstölt szalonna, hogy ő, a szupersikeres, milliárdos ingatlancézár sem engedheti meg magának. (Pontosabban arra célzott, hogy a felesége nem engedi meg neki, de nem az egészsége, hanem a pénztárcája miatt.)

A dologban az az érdekes, hogy Trump hallgatósága ebben a témában egészen biztosan tisztában van azzal, hogy az exelnök nem mond igazat. A bacon az amerikai étrend egyik, nem éppen szuperegészséges, de annál stabilabb alappillére, szóval vélhetően mindenki tudja, mennyibe kerül. De ha nem, egy gyors Google-keresés segít: 5 dollárba, azaz kb 1800 forintba került egy egy fontos (kb. fél kiló) csomag. Vagyis egy kiló 11 dollár (4000 forint) körül van, ami kevesebb, mint jó néhány amerikai államban a törvényben meghatározott minimál órabér.

Magyarországon jelenleg ennek nagyjából a duplájába kerül a hasonló kiszerelésű, szeletelt-füstölt bacon kilója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!