Bede Zsolt betelefonált a Klubrádióba, hogy elmondja Bolgár Györgynek, nem ő videózta le a bulizó Magyar Pétert

2024. június 25. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter bulizós videója után az interneten az terjedt, hogy a Vadhajtások főszerkesztője, vagy ahogy ő maga fogalmazott, „provokátora és verőembere” vette fel Magyart a bulinegyedben. Csütörtök este egy budapesti belvárosi szórakozóhelyen bulizott fiatalokkal Magyar Péter, amíg „egy fideszes, fizetett provokátor tönkre nem tette az esténket” – fogalmazott korábban a politikus.

A Klubrádió egyik betelefonálója ismét felvetette, hogy Bede lehetett a provokátor, mire Bede betelefonált a Klubrádió műsorába. Elmondta, hogy nem ő videózott, úgyhogy „sajnos nem ő volt Magyar Péter provokátora”, mert ő éppen aludt.

„Ha én lettem volna ott, azt kicsit komolyabb felbontásban élvezhettük volna”

– tette hozzá. Bede ezután közel tíz percen át beszélgetett a Klubrádió műsorvezetőjével, elmondta többek között például, hogy ő is bemászott volna tánc közben a lányok lába alá, ha 40-es nők lettek volna, és hogy „ha holnap jönne a sátán maga, hogy leváltja Orbán Viktort”, akkor Bede szerint a sátánt választanák meg a Tisza-szavazók.

Magyar szerint a férfi korábban is követte őket, a célja pedig az volt, hogy „csapdába csalja” Magyarékat. „A fiatalok a pultnál sorban rendelték az italokat, engem is meghívtak néhányra. Aztán váratlan dolog történt. A provokátor először a pult mellett állt, onnan kamerázott. Aztán közelebb jött, a fiatalok arcába kamerázott, vállalhatatlan trágárságokat kiabált felém, mindent elkövetett, hogy balhé legyen. Sajnos sikerrel járt” – fogalmazott korábban Magyar az estéről, aminek dulakodás lett a vége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!