7,77 méteresre építették a világ legmagasabb biciklijét, és nem estek el vele

2024. június 20. – 10:34

Másolás

Vágólapra másolva

„Elmondhatatlanul sok vér, verejték és könny” – így jellemezte két lelkes francia férfi, Nicholas Barrioz és David Peyrou azt a révbe ért munkafolyamatot, aminek végén 36 centit vertek rá az eddigi legmagasabb, ténylegesen hajtható kerékpárra. A két lelkes francia Guinness-rekordot állított fel 7,77 méter magas bringájukkal, amin 2 évig dolgoztak. Ráadásul sikerült kevesebb mint 1000 euróból kihozniuk az új világrekordot, bár gumikat ingyen kaptak a Michelintől, írja a Guinness World Records.

Az egész úgy kezdődött, hogy a két barát, Nicholas és David üldögéltek egy kocsmában, néhány ital után pedig remek ötletnek tűnt, hogy megépítsék a világ legmagasabb bringáját. Biztosan sok kocsmában született már hasonló eget rengető elhatározás, ez az ötlet viszont tényleg megvalósult.

Az egyensúly megtartásához a kellő sebesség elérése a legfontosabb, 15-20 km/h szükséges a stabilitáshoz, magyarázta Nicholas. A mindent eldöntő 100 méteres szakaszon viszont David ült a nyeregbe, heves kormányrángatás árán ugyan, de sikerült egyensúlyban maradnia. A testi épségét óvta a heveder és drótkötél, az egyensúly megtartásában azonban ez nem segítette.

Már a tervezés is hónapokat vett igénybe, miután kiválasztották a megfelelő alapanyagokat közel két évet töltöttek az építéssel. A kerékpár nagy része acélból és fából készült, ez utóbbit régi bútorokból nyerték. „A fa nagyon érdekes anyag” – mondta Nicolas. „Szerintem a nyersanyaghiány miatt néhány évtizeden belül kiválthatja a fémeket a biciklivázak építésében.”

Nicolas hobbija egyébként is különböző járművek átalakítása, meg akarta mutatni a világnak mit lehet elérni 1000 Euróval, néhány szerszámmal és nagy álmokkal. „Ez az élmény teljesen megváltoztatott.” – mondta. „Korábban voltak gondjaim az önbizalmammal, most már megállíthatatlannak érzem magam. Innentől kezdve bármit megtervezhetek és megépíthetek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!