Harrach Péter egy kicsit túlságosan is sietett, nehogy lemaradjon Orbán Viktor geszti kastélyavatásáról

2024. június 4. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

„Úton Geszt felé” – ezzel a megjegyzéssel posztolt egy képet kedd reggel Harrach Péter, amelyen látható, hogy az autó, amiben ül éppen 164-gyel repeszt.

Nem sokkal később neki is feltűnhetett a nem túl szabálykövető műszerfal, ezért gyorsan korrigált. A képet egy szelfire cserélte.

Pechjére azonban az internet nem felejt, a Kard blog le is mentette az eredeti bejegyzést:

Budapestről nagyjából 3 óra kocsiúttal lehet Gesztre jutni, egy ideig az M5-ös autópályán, ahol a megengedett sebesség 130, majd az M44-es autóúton, ahol pedig 110.

A KDNP frakcióvezető-helyettese egyébként nem véletlenül rohant Geszt felé, ma ugyanis ott tart beszédet Orbán Viktor a nemzeti összetartozás napjának alkalmából a felújított Tisza-kastély ünnepélyes átadóján.

Lázár János tegnapi bejegyzése alapján a kormányfő 11 órakor mond beszédet. „Hamarosan kezdünk” – írta ki közösségi oldalára a miniszterelnök éppen egy órája, reméljük addigra Harrach Péter is odaért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!