Egy időre elhallgathat a Betyár Banksy, Ferencváros ismeretlen graffitise

2024. május 17. – 12:24

Másolás

Vágólapra másolva

Közösség tagja elleni erőszak és rongálás gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség egy 75 éves budapesti férfi ellen, aki a gyanú szerint évek óta firkálja össze a ferencvárosi padokat, játszótereket, buszmegállókat. A rendőrség szerint a férfi választási plakátokra írt antiszemita szövegeket, de korábban melegek elleni uszító szövegeket is firkált a IX. kerületben.

A 444 gyűjtése szerint a férfi korábban az alábbi szövegekkel firkálta össze a város különböző pontjait:

„Irtsd a szar zsidót!”

„Irtsd a szar buzit!”

„Trágya USA és NATO!”

„Gázkamrába George Sorost!”

A lap szerint a ferencvárosi idős graffitis helyesírása hagy némi kívánnivalót maga után, megfigyelésük szerint ugyanis a „faszszopót” rendre elhibázva „fasszopónak” írta, firkái miatt korábban kezdeményezték, hogy a főváros kamerázza be a romaholokauszt-emlékművet a Nehru-parkban.

A Betyár Banksy egyik felirata – Fotó: Pándi Balázs / Telex
A Betyár Banksy egyik felirata – Fotó: Pándi Balázs / Telex

Baranyi Krisztina független IX. kerületi önkormányzati képviselő négy éve nyilvánosan is üzent a firkálónak, az ő választási plakátjára Dávid-csillagot és antiszemita feliratot rajzolt. Az idős graffitist kétszer vette fel térfigyelő kamera firkálás közben, azokat az eseteket elismerte.

Ács Dániel, a 444.hu és Pándi Balázs, a Telex munkatársa éveken át közösen gyűjtötték a Betyár Banksy fekete, általában alkoholos filccel készült szövegeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!