Év végére hagyta a DK a legintimebb videóit

2023. december 31. – 10:42

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára a Facebook-oldalára posztolt egy újévi videót: ebben a láthatóan megkomponált jelenetben először még csak annyit tudhat meg a gyanútlan néző, hogy Csabi, Dobrev egyik kollégája nem fogja bezárni a kulcsát újévtől az autójába. Ezután pedig viszont felgyorsulnak az események, először

  • Dobrev Klára műnevet egy jót, amiről Csabinak eszébe jut: de hát mi lehet kollégája fogadalma az újévre?
  • Dobrev ezután elmondja, hogy jövőre többet sportol majd, több időt tölt a gyerekeivel, meg úgy mindemellett megdönti Orbán rendszerét is.
  • Ezután egy különös testmegszállás veszi kezdetét, hirtelen ugrással Csabi testéből figyelhetjük meg Klárát,
  • ráadásul egyre kellemetlenebbül közel hajolva hozzá.

Azonban amint szinte mikroszkopikus közelbe érkezünk Dobrev arcához, a plán vált, Csabi testmegszállása véget ér, és kiderül, hogy a DK 2024-ben többet tervez dolgozni.

Akinek pedig még nem elég vizuális inger Dobrev arcához egyre közelebb hajolni az autóban, annak itt van Gyurcsány Ferenc újévi fogadalma is. A Gyurcsány-féle videó már jóval letisztultabb, itt egy szobában bámuljuk Gyurcsány Ferencet, minden egyes szavánál egyre közelebb lépve hozzá. Végül aztán a szentimentális zenével vegyített, úgynevezett katarzis pillanatában azok, akik elég bátrak hozzá, még az asztalon is áthajolhatnak, hogy aztán, amikor kiderül, hogy a DK jobb irányba tervezi vinni az országot, szép lassan elsétálhassanak tőle:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!