Egy friss orosz tanulmány szerint a reptiliánok próbálják zülleszteni az orosz nőket, az orális szexet pedig be kéne tiltani

2023. december 19. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

Többek köztt az orosz Duma egy képviselője és egy FSZB-tábornok publikált egy, azóta már elérhetetlenné vált tanulmányt egy orosz jogi szaklapban az oroszokat irtó “fenevadakról”, Lilit démont imádó feministákról, az amerikaiak okozta férfihiányról, hüllőemberekről és orális szexről. A szentpétervári székhelyű Jogtudomány: Történelem és Modernitás című folyóiratban megjelent írás azt állítja, hogy Oroszország a „nem-emberek” (nyugatiak, ázsiai migránsok, valamint a demokrácia és a liberalizmus hívei) ostroma alatt áll, írja a Medusa.

A szerzők a világ lakosságát két csoportra osztják: emberekre, akiket Isten teremtett, és nem-emberekre, akiket az Úristen teremtett. Azt mondják, hogy "a Bibliában két fő kozmikus entitás van, Isten és az Úristen", ebből következik, hogy kétfajta ember is él a Földön: a Föld népe, akit Isten saját képére teremtett, és azok, akiket a “Föld porából” teremtettek. Utóbbiak a szerzők szerint vadállatok, akik gyakorlatilag “genetikailag módosított lények, biológiai mesterséges intelligenciák”.

A szörnyekhez a tanulmány olyan történéseket kapcsol, mint a “háború, gyilkosság, terror, forradalmak, bordélyházak, pedofília, kannibalizmus, kábítószer-függőség, a ”Föld bolygó" nevű űrhajó létfenntartó rendszerének megsemmisítése, miközben az oroszok természetesen a Föld eredeti lakói, akik eredetileg “Hiperborea országában éltek”. Talán nem meglepő, hogy Mohamed próféta is orosz volt. A zsidókat is elismerik még, mint a bolygó őslakóit.

A tanulmány elképesztő mennyiségű összeesküvés-elméletet és áltudományt pakol egy helyre:

  • A szerzők a Szovjetunióról is kicsit máshogy értekeznek, mint ahogyan az a mi emlékezetünkben él: a tanulmány szerint ekkor az oroszok „szárnyaik alá” gyűjtötték a régiójuk összes etnikai csoportját, de a Szovjetunió összeomlása után a gonoszok népirtást hajtottak végre az oroszok ellen.
  • “A modern Oroszországban az orosz család a kollektív Nyugat hibrid háborújának áldozata, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy az orosz nő a család megőrzése és a gyermekvállalás szempontjából a haza ellenségeinek oldalára kerüljön” – írják. “Az Istenanya, a mennyek királynője hiposztázisából, a kandalló őrzőjéből, hűséges feleségből és erényes anyából az orosz nő a 20. század 90-es éveiben Lilith démon követőjévé változott.”
  • Kitérnek arra is, hogy a szingli anyák arra tanítják a lányaikat, hogy “kész kurvaként” térjenek a házassági korba. Elképesztő tudományossággal azt is leírják, hogy “minden férfi nyoma megmarad a nő testében, akivel szexuális együttléte volt, vagy biológiai, vagyis sperma formában, vagy pedig hullámformában, ha használt kondomot”.
  • Kész tényként kezeli a tanulmány az úgynevezett Dulles-tervet, vagy Dulles-doktrínát is, ami egy összeesküvés-elmélet, és Anatolij Ivanov író egy munkájából ered. Eszerint Allen Dulles, a CIA egyik vezetője egy olyan tervet dolgozott ki az Egyesült Államok számára, hogy az USA a hidegháború idején a szovjet nemzet kulturális és erkölcsi értékeinek megrontásával tudja gyengíteni az oroszokat. A szerzők erre vezetik vissza az orosz termékenység csökkenését.
  • A tanulmány az azonos neműek közötti kapcsolatok, az anális szex és az orális szex betiltását szorgalmazza, mivel a szerzők úgy vélik, hogy az orális szex során a spermiumok beágyazódnak az agyba és a gerincvelőbe.
  • Reptiliánokról is van szó a tanulmányban: a szerzők azt mondják, hogy a gyíklények titkos kormányzati struktúrákon keresztül manipulálják az oroszokat, a férfiakban vágyakat keltenek, a nőket erkölcsileg lezüllesztik, hogy szövetségeseikké váljanak.

Az azóta már elérhetetlenné vált tanulmány szerzői között van Mihail Szalnyikov, a szentpétervári Jogi Intézet főkutatója, Igor Ananskikh Duma-tag; Nyikolaj Litvinov, jogi tudományok doktora, illetve Ilja Kharin, egy klinikai szanatórium főigazgatója.

A szaklap szerkesztői ugyan a tanulmány elején megjegyzik, hogy az ő nézeteiket nem tükrözi az írás, ennek ellenére egy ideig megjelenhetett a lap hasábjain. A tanulmány még mindig elérhető az Internet Archive-ból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!