Egy kínai cég megfuttatja a dolgozóit a bónuszokért

2023. december 18. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

Üdvözöljük olvasóinkat a kínai Office első részében! A nagysikerű brit, majd amerikai vígjátéksorozatok után most az ázsiai ország döntött úgy, hogy elkészíti a saját verzióját. Csakhogy színészek helyett ezúttal hús-vér munkavállalókkal, a Guangdong Dongpo papírkereskedő cég alkalmazottaival.

Akiknek cég az egy hónapban lefutott kilométerek alapján osztogatja a bónuszokat.

Nem is aprózzák el: az alkalmazottaknak havonta 100 kilométert kell teljesíteniük, ha meg akarják kapni a havi fizetésük 130 százalékát kitevő éves bónuszt. Ha ennek csak a felét teljesítik, csak egyhavi bónusz ütheti a markukat. Azok, akik csak 30 kilométert tudnak teljesíteni havonta, sokkal rosszabbul járnak: ők csak a havi fizetésük 30 százalékának megfelelő éves bónuszra számíthatnak.

De van más is! Azok, akik legalább hat hónapon keresztül lefutják az ötven kilométert, egy futócipőt is kapnak ajándékba a cégtől.

A száz főt foglalkoztató cég vezérigazgatója, Lin Zhiyong a helyi Guangzhou Daily-nek azzal indokolta a döntését, hogy

„A vállalkozásom csak akkor tud fennmaradni, ha az alkalmazottaim egészségesek.”

Bár a médiabeszámolók szerint a dolgozók nem lázongtak a döntés ellen, sőt, a kínai közösségi médiában nevetség tárgya lett a kezdeményezés, miközben többen azt is kritizálták, a maratonnyi távok teljesítése közben lesérülhetek a cég dolgozói, és könnyen kockáztathatják a fizikai épségüket is csak azért, hogy több bónuszt kaphassanak.

(Business Insider)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!