Elhagytam, elfelejtettem, nem értem, nem aludtam – magyarázza Szergej, aki jegy és papírok nélkül repült az Egyesült Államokba

2023. december 13. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

November 4-én egy férfi útlevél és repülőjegy nélkül jutott fel egy Los Angelesbe tartó repülőre a koppenhágai repülőtéren. Az Egyesült Államok vámellenőrzésén viszont fennakadt, azóta pedig furábbnál furább magyarázatokkal áll elő arról, hogy mégis hogyan jutott fel a gépre, és hol vannak az iratai. Egyelőre az is elég zavarosnak tűnik, hogy milyen állampolgárságú.

Kezdjük az elején: a történet főszereplőjét úgy hívják, hogy Szergej Vlagyimirovics Ocsigava. A név oroszos hangzású, de nem lehet biztosra állítani, hogy Szergej az. Érvényes útlevél és vízum nem volt nála, és bár az amerikai vámellenőrök orosz és izraeli igazolványokat is találtak a csomagjában, az egyelőre nem derült ki, hogy ezek az övéi lettek volna. Még érdekesebb, hogy a telefonján találtak a nyomozók egy fényképet, amelyen részben egy útlevél látható, amely tartalmazza a nevét, a születési dátumát és az útlevélszámát. De a fényképét nem. Az FBI feljelentésében mindenesetre nem szerepel az állampolgársága.

Amikor fennakadt az ellenőrzésen a Los Angeles-i repülőtéren, először azt mondta, azért nincs nála az útlevele, mert a repülőgépen felejtette. Erről gyorsan kiderült, hogy nem igaz. A nevét pedig nem találták sem a koppenhágai, sem más nemzetközi járat utaslistáján, ezért miután minden más utast sikeresen regisztráltak a határon, bebizonyosodott, hogy a férfi potyautas volt. Az FBI november 6-án adott be szövetségi panaszt. A december 5-i vádemelés során Szergej ártatlannak vallotta magát, a tárgyalást december 26-ra tűzték ki. Akár öt év börtönbüntetésre is számíthat.

De mégis hogy jutott el papírok nélkül Európából Amerikába Szergej?

Erre úgy tűnik, maga Szergej sem tudja a választ. A nyomozóknak azt mondta, három napja nem aludt már, amikor felszállt a koppenhágai gépre, és azt sem érti, mi történik. Szergej ragaszkodott ahhoz is, hogy „nem tudja”, hogyan jutott fel a repülőgépre, „nem biztos benne”, hogy volt-e jegye, és „nem emlékszik”, hogyan jutott át Dániában a reptéri biztonsági ellenőrzésen beszállókártya nélkül.

A nyomozóknak egyébként azt is elmondta, hogy gazdasági filozófiából és marketingből is doktorált, és az utolsó munkahelye Oroszországban volt.

A légiutas-kísérők visszaemlékezése szerint amikor a repülőgép elindult Koppenhágából, Szergej egy olyan helyen ült, aminek üresnek kellett volna lennie, az indulás után pedig az utastérben bolyongott, cserélgette a helyeit, és megpróbált beszélgetni a többi utassal, akik viszont ignorálták. Szergej éhes is lehetett, állítólag két vacsorát is kért, aztán megpróbált elcsenni egy csokit a személyzettől.

Hogy Szergej valóban csak egy kialvatlan, zavarodott professzor-e, vagy mesterkém, aki éppen mindenkit lóvá tesz a zavarodottnak tűnő viselkedésével, talán csak a december 26-i tárgyaláson fog kiderülni.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!