2023. október 20. – 13:52
Évekkel azután, hogy felgyógyult a rákból, magyar idő szerint csütörtök éjjel meghalt Esther, az ontariói csodadisznó, amit félmillióan követnek az Instagramon, és 1,5 millióan a Facebookon. „Bár Esther fizikailag már nincs velünk, emléke és öröksége örökké élni fog. Esther halhatatlan, mi pedig továbbra is megmutatjuk a világnak, hogy minden állat megérdemli, hogy úgy szeressék, ahogyan őt szerették” – írta a Facebookon az egyik gazdája.
Esther 2012-ben született a kanadai Ontarióban, Steve Jenkins és partnere, Derek Walter fogadta örökbe, és amikor ötéves korában mellrákot fedeztek fel nála, a két férfi az interneten keresztül kezdett el pénzt gyűjteni, hogy meg tudjanak venni egy félmillió dolláros CT-t, amivel a 300 kilós állatot meg tudták vizsgálni az állatorvosok. Esther meggyógyult, az elmúlt egy éve fájdalommentes volt, „apukái” pedig amellett, hogy továbbra is posztolták a „csodadisznó” mindennapjait, barátokat is befogadtak mellé, és egy állatmenhelyet is nyitottak.
Esther a közösségi kampány alatt vált ismertté, rengetegen követték a mindennapjait az Instagramon és a Facebookon is, nemcsak azért, mert bent lakott a lakásban, cuki volt zöld parókában, gyöngysorral és napszemüvegben, hanem azért is, mert például van egy tyúk, egy kutya és egy pulyka cimborája is. Corneliussal együtt emlékeztettek arra is, hogy nem éri meg kihagyni az edzésből a lábazós napokat: