Nem Sós Fedő elvtárs volt a legélesebb kés a fiókban

2023. október 2. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

„S... Mihály Nagymágocs, Tibortelepi lakos kb.50 éves, Húnyadi tsz-nek a tagja. Apjának 14- kh.földje vólt, ártézi kúttal, S... nagyon jó rémhír terjesztő a tsz.-ben. Iszákós, hazúg és amennyire csak tudja a dólgót kerüli.”

Ez áll abban a – helyesírási hibáktól hemzsegő – ügynöki jelentésben, amit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tett közzé a Facebookon.

Az aláíró: Sós Fedő.

A jelentés alá biggyesztett megjegyzésből kiderül, Sós Fedőt nem az édesanyja, de még csak nem is a tartótisztje nevezte el Sós Fedőnek. Sós Fedő feltehetően úgy lett Sós Fedő, hogy a lelkes elvtárs félreértette a tartótisztje utasítását, miszerint

a Soós fedőnevet használja.

A tartótiszt elbeszélése szerint Soós Sós Fedő „nagyon várta” az első találkozójukat, mert „a megbeszélt módszereket nem tudta mind megjegyezni”. A tartótiszt szerint ezt bizonyította a jelentés aláírása is. „Elmondotta, hogy a beszélgetésünk során ő úgy értelmezte, hogy a »Fedő« szó keresztnevet jelent. Ezt a kérdést tisztáztam vele” – írta a türelmes tartótiszt.

Sós Fedő ezután a „jelentés írás nehézségeiről” lamentált a találkozón.

A 24.hu a levéltári dokumentumok alapján azt írja, a döcögős kezdet ellenére Soós Sós Fedő szorgosan jelentgetett 1961 és 1978 között a nagymágocsi bajkeverőkről. A tartótisztjei ugyan kifogásolták a rendkívül obszcén stílusát, de leszoktatni nem tudták róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!