Boszorkányság miatt emeltek vádat a Seychelle-szigetek ellenzéki vezetője ellen

2023. október 2. – 19:03

Másolás

Vágólapra másolva

Boszorkányság miatt vádat emeltek hétfőn Patrick Herminie, a Seychelle-szigetek legnagyobb ellenzéki pártjának vezetője ellen, írja az MTI. A United Seychelles párt elnökét pénteken vették őrizetbe, a párt székhelyét és a politikus irodáját átkutatták. A hétfői vádemelést követően óvadék ellenében aztán szabadlábra helyezték.

Az ellenzéki politikus, aki a 2025-ös elnökválasztáson is indulni készül, 2007-től 2015-ig pedig a házelnöki tisztséget látta el, arról beszélt, hogy politikai indíttatású ügyről van szó, „olyan döntésről, amely közvetlenül Wavel Ramkalawan elnöktől ered”.

A „boszorkányság”, illetve „természetellenes és babonás” cselekmények miatt indított eljárásban Herminie mellett hat másik Seychelle-szigeteki és egy tanzániai állampolgár ül a vádlottak padján. A nyomozás egy idősebb nő és egy fiatal férfi kiásott holttestével áll kapcsolatban, amelyeket a főszigeten, Mahén találtak meg még augusztusban.

Herminie nevét a tanzániai állampolgár telefonjában találták meg, akit a Seychelle-szigetek nemzetközi repülőterén fogtak el szeptember végén. A helyi hírügynökség szerint a férfi csomagjában köveket, barnás folyadékkal teli üvegcséket, különböző porokat és olyan iratokat találtak, amelyeket sátánistaként jellemzett nyelven, illetve szimbólumokkal írtak tele.

A helyi ügyészség szerint a dokumentumokban talált szimbólumok hasonlítanak azokhoz, amelyeket a szigetország megszentségtelenített vallási épületeiben, különösen katolikus templomaiban találtak a hatóságok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!