Orbán Viktor kommunikációs stábjában valaki véletlenül rátenyerelhetett a keverőpultra

2023. szeptember 23. – 18:48

Másolás

Vágólapra másolva

Isten éltesse a húszéves Belvárosi Polgári Szalont! A szülinapi bulin maga Orbán Viktor is megjelent, és a kommunikációs stábja sem tétlenkedett, olyan videót rántottak össze az eseményből, hogy a hangfal adja a másikat:

A csúcsra járatott techno elsőre érdekes választásnak tűnhet az ünneplő egybegyűltek átlagéletkorát elnézve, de ha arra gondolunk, hogy a tagösszetétel ellenére a Belvárosi Polgári Szalon – ha ember lenne – a felnőtté válás küszöbén álló fiatal is lehetne, tulajdonképpen tökéletes.

Már ha szándékosság áll mögötte, és nem csak véletlenül rátenyerelt valaki a keverőpultra.

A miniszterelnöknek egyébként láthatóan nagyon kedves a 2003-ban a „hazájuk jövője iránt elkötelezett polgárok” által alapított Belvárosi Polgári Szalon, a születésnapnak összesen négy posztot szentelt a Facebook-oldalán, ebből egy videó, kettő album, egy pedig egy csoportkép a felirattal:

„Még mindig jól nézünk ki!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!