Zavarja Lázár minisztériumát, hogy a turisták a Hadik-lovasszobor heréjét simogatják a Várban

2023. szeptember 15. – 13:36

Másolás

Vágólapra másolva

Első, de második olvasatra is meglepő, szinte már meghökkentő posztot rakott ki Facebook-oldalára a Budavári Önkormányzat. Lázár János minisztériumának levelét tették közkinccsé. A levél tárgya: a Várban található Hadik András lovasszobor bemutatása egyes idegenvezetők által sok esetben igen méltatlan módon zajlik.

„Ez a viselkedés joggal zavarja az itt élőket és bánthatja azokat, akik a huszár hadvezér iránt tiszteletet éreznek. A műemléki védelem alatt álló, a világörökség részét képező történelmi Várnegyed hangulatát megzavaró frivol viselkedés moderálása társadalmi igény.”

A minisztérium kéri a sértő gyakorlat megszüntetését, egy tábla felállítását. Az első kerületi önkormányzat válaszlevelében felvázolta a lovasszoborhoz kapcsolódó hiedelem hátterét, és más híres szerencsehozó szobrokhoz kapcsolódó legendáriumokat is számba vettek. Azt is megállapították, hogy a Várban lakók nem jelezték nemtetszésüket a szobor simogatása miatt. De azt is beleírták, hogy felmászni a szoborhoz balesetveszélyes.

Az első releváns kommentből azonnal kiderül, hogy a lónak melyik testrésze hoz szerencsét az oda látogatók szerint.

A Hadik-szobor simogatása egyébként régi műegyetemi hagyomány a vizsgaidőszakban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!