A kormány már azt hiszi, hogy a szezonális zöldségek és gyümölcsök ára is miattuk csökken

2023. augusztus 24. – 15:34

Másolás

Vágólapra másolva

A csütörtöki kormányinfó elején Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elbüszkélkedett vele, hogy a kormány milyen hatékonyan harcol az élelmiszer-infláció ellen. Azt mondta, a kormányzati online árfigyelő nagyon jól működik, „nagyon hatékony eszköz”, mert nemcsak információt ad a vásárlóknak, de árversenyt is generál a boltok között.

Szentkirályi fel is sorolta, hogy ebben a nagy árversenyben, amit a kormányzati árfigyelő generált, milyen élelmiszerek lettek olcsóbbak. Olcsóbb lett például

  • az újburgonya,
  • a zöldpaprika,
  • a paradicsom,
  • és a körte.

A kormányszóvivő szerint ebből is látszik, hogy bizony a multik igenis „nyerészkedtek jócskán”. Arról azonban nem beszélt, hogy a zöldség- és gyümölcspiaci szezonalitás miatt ezeknek az élelmiszereknek egyébként is ezekben a hónapokban a legalacsonyabb az ára, hiszen ilyenkor a legnagyobb a hazai termelés.

Ha valaki nem ismeri ki magát a piacon, itt megnézheti, mikor minek van szezonja. A szezonális zöldségek és gyümölcsök fogyasztása nem csupán azért éri meg, mert – nem mindig, de – általában olcsóbbak, hanem azért is, mert szezonban nagyobb eséllyel kapunk magyar élelmiszert, annak vásárlásával pedig támogatjuk a helyi termelőket, és mivel nem messziről szállítják ide az élelmiszert, a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez is hozzájárulunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!