Eltűnt a balatonszepezdi műemlék templom falfestménye, ami talán nem is volt falfestmény

2023. július 17. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Eltüntették a műemlékvédelem alatt álló balatonszepezdi templom falára festett képet, ami talán soha nem is volt odafestve.

A kép eltűnését a 24.hu szúrta ki, ők azt írják, hogy lefestették, ám néhány helyi szerint egészen másról van szó.

Ahogy írtuk, az állítólagos falfestmény a Gesztenyevirág Nőegylet két tagjának műve, ami a Szepezdi Tükör helyi lap szerint „a kopottas falaknak színt adott”. Az egyik szobrot az egylet egy harmadik tagja újította fel. A 24.hu-nak egy olvasója azt is jelezte, hogy a három művész egyike, Hegyiné Havasi Valéria a település alpolgármesteri székét is betölti. A probléma csak az, hogy a fal, amit a Nőegylet fel akart dobni, egy egyedi védelem alatt álló műemlék templomé volt, amit nem lehet csak úgy kipingálni.

Itt jön a fordulat, ugyanis a jelek szerint a fal talán nem is volt lefestve. A helyiek egyik nyilvános Facebook-csoportjában napok óta folyik az eszmecsere a nőegylet naiv festészetéről, az egyik hozzászóló pedig azt írta, hogy

a képek valójában nem is a falra, hanem méretre vágott kartonlapokra voltak festve.

A korábbi képeket megnézve egyébként tényleg úgy tűnik, mintha a képek szélei elhajlanának a faltól, árnyékot is vetnek. A későbbi festménymentes állapotot mutató fotókon pedig nem látszik, hogy bármi is átütne a fehér festék alatt – persze lehet, hogy csak nagyon alapos munkát végeztek a mázolók.

A naiv festmény a Szent István-templomban – Fotó: Szepezdi Tükör
A naiv festmény a Szent István-templomban – Fotó: Szepezdi Tükör

Remélhetőleg ezzel le is zárul a lefestett/átfestett/visszafestett/le nem festett fal története, és nem fog annyi átfestést megélni, mint ez a pad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!