Ez most az internet legjobb játéka, pedig csak egy jelszót kell benne megadni

2023. július 2. – 16:26

Másolás

Vágólapra másolva

Megvan az a végtelenül frusztráló élmény, amikor az ember regisztrál valamilyen online szolgáltatásba, megad egy jelszót, és a rendszer elkezd hepciáskodni, hogy helló, legyen hosszabb, köszi, bocs, így se jó, legyen benne nagybetű is, szám is, na ez már majdnem oké, de légyszi még egy spéci karaktert is, toronyórát lánccal is? Na, hát egyrészt ebből a remek mókából maradnak ki azok, akik valamilyen jelszómenedzser szoftvert használnak, másrészt ezt a jelenséget parodizálja az internet mai kedvenc játéka, a Password Game.

Amiben annyi a feladat, hogy egy szál, szuperbiztonságos jelszót kell csak kitalálnunk, viszont annak egyre abszurdabb biztonsági követelményeknek kell megfelelnie. Egy idő után már elmosódik a vicces és az idegesítő közti vékony határvonal, amikor például elénk dob a gép egy Captcha karaktersort, hogy legyünk szívesek azt is beledolgozni a jelszavunkba, viszont ezzel elrontjuk azt a követelményt, hogy a jelszóban szereplő római számok szorzata éppen 35 legyen, na az már kicsit kezd olyan lenni, mint amikor egy Dark Souls játékban egy random ellenfél tizenhetedszer tapos bele a földbe, mert két tizedmásodpercet késtünk egy harci manőverrel.

Annyit elspoilerezek, hogy összesen 35 szabály van, a kedvencem most éppen az, hogy ha van ismétlődő karakter a jelszóban, azt minden ismétlődésénél más betűmérettel kell írni, a számokat pedig mindig akkorával, ami az adott szám négyzetének felel meg. Igen, ilyenek is vannak benne, hogy betűméret, meg mindenféle formázások, aminek az égvilágon semmi értelme, de aki eddig eljut a játékban, az már rég feladta, hogy értelmet keressen bármiben. A végén pedig jön az extra csavar, nem is árulom el, mi az, de természetesen extrém gonosz.

Erre tessék a játékért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!