Szelfizés közben egy víztározóba ejtette a mobilját, lecsapoltatott több millió liter vizet, hogy megtalálja

2023. május 31. – 15:12

Másolás

Vágólapra másolva

53 ezer rúpia (223 ezer forint) megfizetésére kötelezték az indiai hatóságok azt az élelmiszer-ellenőrt, aki hatósági engedély nélkül csapoltatott le egy víztározót a közép-indiai Cshattíszgarh államban, hogy megtalálja elveszett mobiltelefonját – írja a BBC.

Hogy került a mobil a víztározóba?

A klasszikus mindenkivelmegtörténtmár eset: szelfizés közben kicsúszott a kezéből, és a vízbe pottyant. Hoppá!

Legalább sokat ért?

Hajj, bizony, egy 420 ezer forintot érő Samsung telefonról van szó! De jelen esetben az eszmei érték a lényeg: a hivatalnok szerint azért akarta minden áron visszaszerezni, mert bizalmas kormányzati adatokat tartalmazott.

De nem próbálta meg kihalászni?

Minden bizonnyal de. Aztán búvárokat is bérelt, akik átkutatták a vizet, de nem akadtak a teló nyomára. Ekkor – állítása szerint – szóbeli engedélyt kapott egy helyi tisztviselőtől, hogy „némi vizet engedjen le egy közeli csatornába”. Ezután bérelt egy szivattyút, a némi vízből meg kicsit több lett.

Mennyi az annyi?

4,1 millió liter víz.

Ki mit mond?

A férfi szerint nem élt vissza a pozíciójával, az általa leeresztett víz pedig amúgy sem volt használható állapotban. Az állami vízügyi minisztérium kicsit máshogy látja: szerintük a hivatalnok „személyes érdekből”, engedély nélkül pazarolta el a rengeteg vizet, és igenis visszaélt a hivatali tisztségével. Nem tetszett az akció a közvéleménynek sem, India számos régiójában ugyanis – különösen a nyári hónapokban – súlyos vízhiánnyal küzdenek az emberek.

Mi lett?

A vizsgálat idejére a drasztikus módszerekkel dolgozó telefonhalászt felfüggesztették, aztán úgy döntöttek, megtéríttetik vele az elfolyatott víz árát. A tetejébe pedig kapott egy 10 ezer rúpiás bírságot is.

De mi lett a telefonnal?

Az meglett. De annyira átázott, hogy használhatatlan. ¯ \ _ (ツ) _ / ¯

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!