Így szülnek ők: itt egy szülőszobai twerkvideó Kulcsár Edinától és G.w.M-től

2023. május 14. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Nehezen megkerülhető jelenség a sajtóban Kulcsár Edina influenszer, aki 2014-ben a Miss World Hungary második helyezettje lett, majd elvált, és összejött a G.w.M nevű rapperrel. Pár napja számoltunk be arról, hogy megszületett a pár közös gyereke egy budapesti kórházban: a szülés híréről mindkettejük Instagramjára készült babaposzt, de mivel tapaszalt influenszerekről van szó, egyéb kontentet is gyártottak a ritka eseményből.

Így történhetett, hogy elkészült az alábbi videó a kórházban, amin a mindenórás (perces) Kulcsár Edina és G.w.M is táncol olyan kiegészítőkkel, mint amilyen például az infúzió:

A szülőszobai vagy szülés előtt álló, nagyon terhes nők tánca elég nagyot futott az amerikai közösségi médiában olyan 2018-2019 körül. Az egész Starrkeisha „Baby Momma” című dalával kezdődött, amelynek táncra buzdította a várandós kismamákat. Az internet közösségi emlékezete szerint nem lehet tudni, pontosan kivel is indult el a Baby Momma Dance Challenge, de szép számmal születtek rá videók:

Vagy ez:

Vagy akár ez:

A vajúdás alatti tánc egyébként egy külön műfaj, ami egészen a törzsi rituálékig vezethető vissza, és része például a csípőkörzés is:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!