„Egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja” – ez a hivatalos megnevezése annak az ügynek, amibe egy 21 éves férfi keveredett az 53-as úton, derült ki a Police.hu beszámolójából. Történt ugyanis, hogy a férfit megállították a kiskunhalasi rendőrök 2023. május 9-én délután, mert valami fura volt nekik a rendszámban. Aztán ki is derült, hogy a férfinak az eredeti rendszámtáblát le kellett adnia külföldön, az autó viszont még nem volt honosítva.
Csak hát ő szerette volna használni addig is, míg ez megtörténik,
ezért úgy döntött, nyomtat magának egy rendszámtáblát. A matricát egy gumira ragasztotta és azt szerelte fel a kocsira, hogy bevásárolni vagy orvoshoz tudjon vele menni. Abban bízott, hogy nem állítják meg a rendőrök, csak ez nem jött be.
A járőrök a hamis rendszámtáblákat lefoglalták, a sofőrt előállították, akár három évet is kaphat.