Pár nappal a koronázás előtt egy gyeppéniszt nyírtak a Royal Crescent kertjébe

2023. május 4. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

Egy eddig ismeretlen elkövető egy hatalmas péniszt nyírt az angliai Bathban található Royal Crescent gyepébe, két nappal III. Károly koronázása előtt – írja 444.hu a BristolLive beszámolója alapján.

A helyeik megdöbbenéssel fogadták, mikor meglátták, hogy a Bathban található épület, a Royal Crescent fűvébe egy hatalmas péniszt nyírtak a kertészek. Az erős üzenettel rendelkező „alkotást” az éjszaka folyamán formálták a friss zöld fűbe. Az azonban egyelőre nem világos, hogy ki tette, ahogy az sem, hogy III. Károly koronázása elleni tiltakozásáról van-e szó.

III. Károlyt szombaton koronázzák meg, amit az emberek országszerte ünnepelnek majd, köztük a Royal Crescent területén is. A Kiskereskedelmi Kutatóközpont (Centre for Retail Research, CRR) nevű londoni elemzőműhely csütörtökön ismertetett számításai szerint az országszerte hatalmas rendezvényekkel, koncertekkel, utcabálokkal kísért háromnapos hosszú koronázási hétvégén a britek és a turisták százezrei 1,416 milliárd fontot (több mint 600 milliárd forintot) költenek majd ételre, italra, ajándék- és emléktárgyakra, valamint az éttermekben és a pubokban elfogyasztott ünnepi fogásokra – írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!