Sziauram, occsó Jézus húsvétra, érdekel?

2023. március 28. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Különleges akcióval készül a húsvéti ünnepekre a Magyar Éremkibocsátó Kft. A „Jézus, a Megváltó – Isten fia színarannyal bevont érmen” elnevezésű termékük most bevezető áron, 8990 forint helyett csak 6990 forintért vásárolható meg.

Kétezer forintot spórolhat tehát, aki Jézus feltámadását aranyérmével ünnepelné.

A csomagolási és postaköltséget sajnos nem hatja meg a kereszténység legnagyobb ünnepe, 1490 forintot rá kell számolni az akciós árra is.

Az Magyar Éremkibocsátó honlapja szerint Jézus „tanításának alapjai: a szelídség, a képmutatásmentesség, az embertársi szeretet, az Isten-szeretet, az alázat, a szerénység és a béketűrés”. Az, hogy a szelídséggel, képmutatásmentességgel, alázattal és szerénységgel pontosan milyen relációban áll az ünnepmentes időkben kilencezer forintot (szállítással együtt több mint tízezret) kóstáló aranyérem, nem tér ki a honlap.

Azt viszont részletesen taglalja, hogyan is néz ki a Megváltó tiszteletére tervezett érem:

„A legkiválóbb verdei minőségben készült csodálatos érem előlapját Jézus áldást adó portréja díszíti, melyet glória övez. A színarany bevonat ragyogása tökéletesen illeszkedik a téma magasztosságához. A veret hátlapján Jézus a kereszten látható, mellette két támogató angyal és a Szentlélek jelenik meg”.

Sőt, videón is megtekinthető az érem:

Az akciós Megváltó itt vásárolható meg. Aki mélyebben is hajlandó a zsebébe nyúlni, közel százezer forintért vásárolhat mellé egy darabjaira szakadt, színarany Nagy-Magyarországot is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!