Ej mi a kő! Tyúkanyó, kend, hát mennyivel ment?

2023. március 14. – 11:02

Másolás

Vágólapra másolva

Kétszáz éve született nemzeti költőnk, Petőfi Sándor, ami azt jelenti, 2023-ban egy rakás programot fel lehet húzni az emlékévre. Ez általában kiállításokat, felolvasásokat, színházi előadásokat és irodalmi vetélkedőket jelent, de az igazán kreatívak itt nem állnak meg.

A végtelen magyar puszta legkreatívabbjainak a rendőrség marketingesei bizonyultak, akik kitalálták a remek március 14-i autós-riogatást:

A közúti ellenőrzést Petőfi Sándorral.

A kecskeméti akció lényege, hogy miután a rendőrök megbizonyosodtak róla, hogy nem veszélyesen száguldozó betyárokat fogtak, a kapualjból előbújó Petőfi-hasonmás „műveltségi igazoltatása” következik.

  • A meggyőző imposztort először fel kell ismernie az autósoknak (ehhez segítséget nyújt a bajuszpödrés);
  • majd azok, akik megugorják az alapszintet, felsorolnak néhány verscímet is. A három tuti befutó: Nemzeti dal, Anyám tyúkja, Szeptember végén.
  • A legbátrabb magyarok el is szavalnak pár sort, mielőtt nekivágnának a magyar közutaknak. Itt már keverednek a verssorok, címek és rímek, de a legtöbben azért állják a sarat.
  • A sikeres vizsgázók kapnak egy kitűzőt, és pár jótanácsot is a modern Petőfitől: szerezzék be a költő verseskötetét, és kössék be magukat az autóban.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!