Egy férfi nyomkövetővel a lábán árult kábítószert a zuglói lakásában

2023. március 9. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

A zuglói rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint „lábperecben” árulta a kábítószert. Egy XIV. kerületi társasház földszinti lakásából az elmúlt időszakban marihuánaszag áramlott ki, illetve gyakran ismeretlen személyeket láttak a lakásba bemenni, így a zuglói rendőrökben felmerült, hogy feltehetően kábítószer-kereskedelemről van szó.

A nyomozók átkutatták a lakást, és elfogták a 22 éves G. Gábort, akinek korábban a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelte el, ezért elektronikus nyomkövető eszköz volt rajta. A rendőrök több adag, már előre kiporciózott kristályos port találtak a lakásban, ezeket lefoglalták. Az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kábítószer volt. A nyomozás szerint a férfi január óta több embernek adott el kábítószert, a zuglói rendőrök eddig hét vásárlóját állították elő.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai G. Gábort kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – írja a Police.hu.​

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!