Épített már egy méter utat? Akkor építhet kettőt is

2023. február 22. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

2022-t írtunk, amikor úgy adódott, hogy a Békés (akkor még) megyei Bélmegyer nyert egy kis pályázati forrást a külterületi útjai felújítására.

Az önkormányzat gyorsan ki is írta a közbeszerzést összesen öt darab útszakasz felújítására. Ez azt jelentette, hogy bár csak egy közbeszerzési eljárást indítottak, öt különböző szerződést kötöttek az egyes részek nyerteseivel. Így a nyertes lehetett volna öt különböző cég, de akár egyetlenegy is – magyarázza a Magyar Narancs.

Mind közül a legérdekesebb (már ha beszélhetünk érdekesség-tényezőről útszakasz felújítások kapcsán) az ötödik rész: ez ugyanis egy 2, azaz kettő méter hosszú útszakasz felújításáról szól.

Mielőtt bárki lapátot kapna, hűtsük is le gyorsan a kedélyeket. Az útszakaszt nem újíthatta volna fel akárki.

Ahhoz, hogy elnyerje a lehetőséget, az ajánlattevőnek bizonyítania kellett, hogy az előző nyolc évben épített már legalább egy méter utat.

Igaz, ezt több referenciával is igazolhatta, tehát ha szerződésekkel tudta bizonyítani, hogy két darab félméteres vagy éppen öt darab húsz centiméteres útszakasz kikerült már a kezei közül, az is megállta volna a helyét.

Itt kezd el bonyolódni a 2 méter hosszú és 7-15 méter széles utacska sorsa:

  • Az útszakasz felújítására két cég tett érvényes ajánlatot: az IP Tender Kft. kicsit olcsóbban, a TÖMB 2002 Kft. kicsit drágábban csinálta volna meg.
  • A közzétett dokumentumok szerint az IP Tender lett a nyertes, a szerződést mégis a TÖMB-bel kötötte meg az önkormányzat.
  • Miért? – húzzuk fel a szemöldökünket.
  • A megoldás a Magyar Narancs indoklása szerint egyszerű: az IP Tender érvénytelen ajánlatot nyújtott be az 1–4. részekre, egyedül az 5. részben, azaz a 2 méteres út felújításában lett érvényes az ajánlata. Ezért valószínűleg egyszerűen visszalépett a cég, mert nem érte volna meg nekik csak a legkisebb – kétszázezer forint értékű – beruházást elvállalni.
  • Így lehetett végül a TÖMB a győztes. Egyébként két részben ez a cég is érvénytelen ajánlatot adott be, de azóta egy új közbeszerzési eljárásban megnyerte azt a kettőt is (ebben az IP Tender már nem vett részt).
  • A Magyar Narancs cikke szerint a kis magyar abszurd az önkormányzat leleményes (nyersebb megfogalmazásban hibás) végkövetkeztetésével zárult: a valóságtól eltérően mindenhol az IP Tendert tüntette fel nyertesként.

A 2022. szeptember 8-án megkötött szerződés szerint a nyertes kivitelezőnek kilenc hónap áll a rendelkezésére, hogy felújítsa a kétméteres útszakaszt.

A történethez egyáltalán nem kapcsolódik, de ha esetleg valakinek az égvilágon semmit nem jelent Bélmegyer neve: itt található Mészáros Lőrinc vadászkastélya.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!