Kisfarkú férfiak és sportkocsik: egy kutatás szerint igaz lehet, amit eddig is mindenki annak gondolt

2023. február 15. – 17:50

Másolás

Vágólapra másolva

Tudományos igazolást nyert egy klasszikus népi előítélet: a kicsi, vagy tulajdonosa által kicsinek vélt pénisz hajlamossá teszi a férfiakat a sportautókhoz való vonzódásra.

A nívós University College London vonatkozó kutatásáról a Qubit számolt be. Az UCL pszichológusai (igen, brit tudósok) a következőképpen tesztelték, igaz lehet-e a sokak által vélelmezett összefüggés, miszerint jellemzően a kisfarkú férfiak vásárolnak sportautókat, hogy ezzel kompenzáljanak:

  1. Hamis információt adtak meg a résztvevőknek az átlagos péniszméretről. Azt mondták nekik, hogy az átlagos merev pénisz körülbelül 18 centiméter (miközben valójában 13-15 centi körül van), ettől az alanyok elkezdték kicsinek érezni a saját péniszüket.
  2. Ezután egy sor kérdést tettek fel nekik a fogyasztói szokásaikkal és vágyaikkal kapcsolatban.

A szakmai lektoráláson egyelőre át nem esett kutatás eredménye szerint a férfiak, különösen a 30 év felettiek kívánatosabbnak ítélték a sportautókat, ha azt éreztették velük, hogy kicsi a péniszük. A kísérletben összesen kétszáz, 18 és 74 éves kor közötti férfi vett részt, akiken más manipulációs módszereket is teszteltek más luxustermékekre vonatkozóan, de nem jutottak hasonló eredményre. Az is erősíti a pénisz-sportautó összefüggés valódiságát, hogy amikor ugyanebben az elrendezésben a péniszméret helyett más hamis információkkal (pl. jövedelemre, baráti kapcsolatokra vonatkozókkal) látták el a résztvevőket, a sportautó iránti vágyuk nem nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!