Férfi-női energiákról, elférfiasodó nőkről szóló játék jelent meg több mint 700 ezer forintért a Steamen

2023. január 26. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

A The Hidden and Unknown nevű játék a héten jelent meg a Steamen, ráadásul egy elképesztően abszurd, 1999,90 dolláros (kb. 712 ezer forint) árért. A saját kiadású játék szándékosan kevesebb mint két óra alatt játszható ki: így úgy lehet befejezni, hogy még gond nélkül visszatéríthető az ára a Steamen, ha valaki a kijátszás után lemond róla.

A PC Gamer újságírója kipróbálta a játékot, de azt írja, „nem maradsz le semmiről” akkor sem, ha nincs 2000 dollárod erre. A játékkészítő ThePro úgy fogalmazott a játék árával kapcsolatban: „Nem akarok senkinek pénzügyi gondokat okozni, de úgy árazom be a játékomat, ahogy jónak érzem, ez az én jogom.”

Vizuális megoldások a 2000 dolláros játékban – Fotó: Steam Library
Vizuális megoldások a 2000 dolláros játékban – Fotó: Steam Library

A lap azonban azt írja, már csak azért sem éri igazán meg a játék, mert nagyjából értelmezhetetlen: a történet azzal kezdődik, hogy a Star Wars elejéhez hasonlóan itt is egy hosszú szövegtekercs meséli el az előzményeket. A szövegtekercs arról szól, hogy a férfi-női energia közötti egyensúly felborult a világban, a nyugati férfiak terméketlenné váltak, a nők elférfiasodtak, az emberiségnek vége lett.

Ezt az apokaliptikus káoszt próbálja megoldani egy időutazó mesterséges intelligencia, amely tökéletes egyensúlyba hozza a „gondolkodó” férfi és az „érző” nő energiáit. A történet ezután egy gyerekről, Brianről szól, aki felnő és übermensch lesz. Ezenkívül sok minden nem derül ki a játékos számára, ugyanis karaktereket például nem, csak AI-generált helyszíneket ábrázol a játék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!