Másfél éve folyamatosan égnek a lámpák egy amerikai iskolában, mert lefagyott a program, ami kikapcsolhatná őket

2023. január 19. – 22:21

Másolás

Vágólapra másolva

Majdnem hétezer lámpa ég közel másfél éve egy massachusettsi iskolában, mert az azokat irányító szoftver lefagyott, és nem lehet újraindítani, írja az NBC News.

A Minnechaug Körzeti Középiskola több mint egy évtizede épült, a világítási rendszer célja pedig az volt, hogy pénzt és energiát spóroljon a körzet számára. A rendszert irányító szoftver azonban 2021. augusztus 24-én elromlott, és azóta nem lehet lekapcsolni az épület szinte egyetlen lámpáját sem. A spórolás helyett most rengeteg pénzbe kerül a körzetnek az, hogy a szoftver meghibásodott.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az adófizetők számára jelentős pénzbe kerül” – mondta Aaron Osborne, a Hampden-Wilbraham Regionális Iskolai Kerület pénzügyi főfelügyelő-helyettese az NBC-nek. „Mindent megtettünk, hogy megoldjuk a problémát.” Osborne azt is elmondta, hogy nehéz kiszámolni, pontosan mennyi az annyi, mert a koronavírus-járvány óta az energiaárak sokat változtak.

„Azt mondanám, hogy a nettó költség átlagosan több ezer dollár havonta, de nem több tízezer” – mondta. A helyzet azért áll fenn másfél éve, mert nem a járvány miatt nem érkeztek meg az új alkatrészek a cseréhez.

Ennek a viszonylag visszafogott összegnek részben az az oka, hogy a középiskolában rendkívül hatékony fénycsöveket és LED-es fényforrásokat használnak. Ahol volt rá lehetőség, ott a tanárok manuálisan távolították el az izzókat az osztálytermek berendezéseiből, míg a személyzet a fő rendszerhez nem csatlakoztatott áramköröket kapcsolta le, így a külső lámpák egy része már nem ég.

Van remény egyébként a láthatáron: Paul Mustone, a Reflex Lighting Group elnöke azt mondta, hogy a rendszer cseréjéhez szükséges alkatrészek végre megérkeztek a kínai gyárból, és várhatóan a februári szünetben el is végzik a telepítésüket. „Igen, lesz egy olyan kapcsoló, amivel távolról is vezényelni lehet a rendszert, hogy ez többé ne fordulhasson elő” – mondta Mustone.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!