Szupertitkos katonai repülőnek hitték a Google Térkép bakiját

2022. december 24. – 12:10

Másolás

Vágólapra másolva

Több videó is felkerült a netre arról, hogy a texasi Dyess katonai repülőgép-bázison látszólag egy „láthatatlan” katonai repülő látszik a Google Térképen. Sokan már szupertitkos katonai projektekről kezdtek el diskurálni, de katonai és térképészeti szakértők szerint csak a Google renderelési folyamatának szokásos technikai bakijáról van szó.

A gép csak akkor látható a Google Térképen is, ha a program „földgömb nézet” funkciója be van kapcsolva, valamint a Google Földben is bele lehet futni.

A térképen látott képet olyan háromdimenziós renderelési eljárással hozták létre, amely több fotó összeillesztésével dolgozik – mondta a Google szóvivője az Associated Pressnek. Abigail Jaffe elmagyarázta: a nagy felbontású háromdimenziós képekhez különféle, korábbi fotókat dolgoznak össze, amelyek különböző felbontásokban és időpontokban készültek. Ilyenkor belefuthatnak olyanba, amikor a nagyobb, időközben mozgó tárgyak nyomatai ott maradnak a végső képen. Ez történt ebben az esetben is.

A Google egy 2020-as blogbejegyzése részletesen is elmagyarázza, hogyan működik a fotogrammetriának nevezett folyamat. Mivel a képeket különböző forrásokból gyűjtik össze (többek között állami ügynökségek, földrajzi kutatószervezetek és kereskedelmi képszolgáltatók archívumaiból), előfordulhat, hogy az összeállítás során egy-egy nagyobb tárgy elmozdul, ezért torzítás jön létre.

Ezt egyébként az AP-nek több másik szakértő is megerősítette. Gary McLeod, a RAND Corporation katonai és űrkutatási kérdésekre szakosodott vezető politikakutatója például azt mondta, hogy a lopakodó katonai repülőgépeket „elsősorban úgy tervezték, hogy a nagyfrekvenciás radarszenzorok számára legyenek láthatatlanok”, és nem az emberi szem számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!