Hivatalosan is tarthat unikornist egy kaliforniai kislány

2022. december 9. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

Engedélyt kapott unikornistartásra Los Angelesben egy Madeline nevű kislány, írja a The Guardian. A hatóságok kikötötték azonban: ha talál egy ilyen mitikus állatot, azt elegendő nap- és holdfénynek, illetve szivárványnak kell kitennie, és a szarvát havonta legalább egyszer fényesítenie kell. Ezen felül bármilyen konfetti vagy csillámpor, amit az állatra szór, nem lehet mérgező, viszont kötelezően biológiailag lebomlónak kell lennie, és az unikornist legalább hetente egyszer görögdinnyével kell etetni.

Marcia Mayeda, a megyei állatvédelmi osztály igazgatója az engedéllyel együtt egy szív alakú, rózsaszín fémbilétát is küldött a lánynak, amelyen az „Állandó Unikornisjogosítvány” felirat szerepelt, valamint egy fehér, rózsaszín fülű, lila patás, ezüstszarvú plüss unikornist is mellékelt.

A kislány a múlt hónapban írt az állatvédelmi osztálynak, és kérvényezte, hogy ha talál egy unikornist, tarthassa a hátsó kertben. Mayeda elismerését fejezte ki, hogy a kislány ilyen „felelős állattartó, és előzetesen engedélyt kért”, és megfontoltan mérlegelte, hogy a gyerek képes-e szerető otthont biztosítani az állatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!