Szijjártó Pétert és saját szóvivőjét is szellemi honvédővé ütötte a CÖF

2022. december 8. – 19:14

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője is megkapta idén a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Szellemi Honvédő díját – írja az MTI. A külügyminiszter élőben közvetítette, ahogy átveszi a díjat.

A szervezet Orosz Ildikónak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökének, valamint a Regőczi Alapítványnak is megadta a díjat. A Regőczi Alapítvány nevében Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége vette át a díjat.

Az elismerésben évről évre olyan személyeket és szervezeteket részesít a CÖF-CÖKA, akik szerintük kiemelkedő munkát végeznek a nemzeti érdekek védelme, érvényesítése érdekben.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke a díjátadót megelőző sajtótájékoztatón felszólította az Egyesült Államokat és az Európai Tanácsot, hogy azonnal hívják tanácskozásra Ukrajna és Oroszország képviselőit az ukrajnai háború lezárása, a béke megteremtése érdekében.

Egyúttal javasolják, hogy a népfelség elve alapján kérjék ki az Európai Unió lakosságának véleményét arról, hogy békét vagy háborút szeretnének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!