Tokió kormányzója arra buzdít, hogy hordjunk garbót télen, melegen tart, és az energiával is spórolunk

2022. november 19. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Spórolási tippeket osztott meg Tokió kormányzója, Koike Juriko. A japán politikusnő arra buzdítja az embereket, hogy idén télen hordjanak garbót, ami melegen tartja őket, és így spórolni tudnak az energiával is, írja a Guardian.

Koike pénteken újságírók előtt beszélt arról, hogy a garbó viselésének milyen pozitív hatásai is vannak. Szerinte ha a nyakunkat melegen tartjuk, azzal egy olyan hőtermelő folyamat indul be, ami az egész testünket melegen tudja tartani. Koike azt mondta, a garbó viselése lehet az egyik megoldás arra, hogy átvészeljük az előttünk álló téli hónapokat anélkül, hogy megugranának a rezsiköltségek. A japán politikus előszeretettel visel garbót, bár szerinte a garbó viselésében a francia elnök, Emmanuel Macron az igazán profi.

Japánban már egy ideje tart a „cool biz” szlogen alatt futó kampány, ami arra biztatja az embereket, hogy a forró nyári hónapok alatt laza darabokban járjanak dolgozni. Ezzel energiát lehet spórolni, hisz nem kell bekapcsolni a klímát. Ennek a téli változata a „warm biz”, aminek lényege, hogy az emberek minél rétegesebben öltözködjenek, így télen sem kell agyba-főbe fűteni az irodákat, munkahelyeket.

Japán, sok más országhoz hasonlóan, megszenvedi az egekbe szökő energiaárakat. Az energia drágulása a lassan egy éve tartó orosz–ukrán háború és az Oroszországot sújtó szankciók miatt következett be.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!