Novembertől megvásárolható a 16 éves magyar fiú által tervezett Lego-csocsóasztal

2022. október 6. – 16:04

Novembertől megvásárolható a 16 éves magyar fiú által tervezett Lego-csocsóasztal
A Fehérvári Donát által tervezett legócsocsóasztal – Forrás: LEGO IDEAS

Másolás

Vágólapra másolva

November elsejétől elérhető lesz a boltokban és a ww.lego.hu oldalon is az a Lego-csocsóasztal, amit egy fiatal miskolci fiú, Fehérvári Donát tervezett. Donát tavaly februárban töltötte fel az általa megálmodott készlet tervét a Lego Ideas oldalra (erre a platformra bárki felöltheti a saját terveit, a Lego tervezői pedig a legjobbakat meg is valósítják). A fiú által elkészített modellt a Lego tervezője, Antica Bracanov öntötte végső formába.

Donáttal és szüleivel tavaly a Telexen is készítettünk videót. A fiú elmondta, szívesen tervez különböző gépeket és járműveket legóból, az összeszerelési terveket pedig az internetre is fel szokta tölteni, hogy az útmutatói segítségével mások is megépíthessék azokat. A videóban bemutat egy daru alkatrészeiből tervezett távirányítós terepjárót és egy négysebességes váltót is. A csocsóasztal modelljét egy 3D-s tervezőprogrammal készítette el.

Az idén 17 éves Donát nem csak a hírnévnek örülhet, tervezőként minden eladott készlet árának 1 százalékát fogja megkapni, és a dobozban egy külön leírás is lesz a mérnöki pályára készülő fiatalról.

A csocsóasztal mellé 22 különböző játékos és szurkoló minifigura is jár majd, melyekhez sokféle megjelenés, hajviselet és arckifejezés választható.

„Ami igazán lenyűgözővé teszi a Lego Ideas Csocsóasztal szettet az az, ahogyan az építők játék közben átélhetik a sport egyesítő szellemét. Donát terve azt az érzelmi hullámvasutat tükrözi, melyet a szurkolók élnek át a futballmérkőzések nézése közben. A Lego-csoportnál hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy életre kelthettük ezt a készletet, mely lehetővé teszi a rajongók számára, hogy a stoplisokat kockákra cserélve vegyenek részt kedvenc játékukban” – mondta a magyar fiú terveiről Antica Bracanov.

Az új készletet beharangozó reklámfilmben a világbajnok francia focista, Thierry Henry és a Manchester United sztárja, Marcus Rashford próbálta ki a mini csocsóasztalt. A hivatalos termékbemutató október 29-én és 30-án lesz Párizsban, amin Thierry Henry és természetesen a magyar tervező, Fehérvári Donát is részt vesz majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!