Két szökött kecske megrohamozta az M2-es autóutat

2022. szeptember 28. – 09:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt szombaton kapott bejelentést a Magyar Közút Zrt., hogy két megvadult kecske próbál feljutni az M2-es autóútra. Az újpesti Állat- és Természetvédelmi Őrszolgálat emberei és a Magyar Közút kollégái végül sikeresen befogták mind a két állatot, a mentésről az Instagram-oldalukra töltöttek fel képeket.

A két kecske már több napja szökésben volt, valószínűleg egy aranysakál elől menekülhettek el, ami a gidáikat is megölte, ezért voltak annyira megrémülve, megvadulva.

A kecskékre az egyik felüljáró oldalán találtak rá, az egyik a közútkezelő munkatársaira támadt, miközben a másik az úttest felé vette az irányt.

A helyszínre érkező rendőrök lezárták a pályát, az őrszolgálat és a közútkezelő munkatársai pedig közös erővel egy betoncsőbe terelték a megrémült állatokat, ahol végül be tudták fogni őket. A két kecskét az őrszolgálatosok a Barka Állatsimogatóba szállították.

„A kecskék idős gazdája is a helyszínen volt, aki próbált segíteni a mentésben, de az Őrszolgálat munkatársai inkább elküldték a helyszínről, mert segítő szándéka ellenére is inkább csak nehezítette a befogást” – írták a bejegyzésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!