Fóka tört be egy új-zélandi házba, zaklatta a család macskáját, és a kanapén ejtőzött

2022. augusztus 19. – 08:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az új-zélandi Mount Maunganui közösségben élő Ross család több mint meglepődött, amikor szerdán reggel a parttól mintegy 150 méterre lévő otthonukban egy fiatal fókát találtak – írja a Guardian. A fóka vélhetően a ház kertjében futott össze a Ross család cicájával, Cocóval, akit a macskaajtókon keresztül követett. Feltehetően így jutott be a fóka a házba. A cikk azt írja, hogy a Ross család feje, Phil Ross történetesen tengerbiológus, akinek a tudása egy ilyen helyzetben mindennél többet ért volna, sajnos ez idő alatt pont nem volt otthon.

Forrás: Ross család
Forrás: Ross család

A fókára Phil neje, Jen Ross talált rá szerdán reggel hét óra körül, miután visszatért a reggeli edzésről. A fóka a vendégszobában és a családi kanapén is ejtőzött, mielőtt a nőnek sikerült kiterelni a ház kertjébe. Jen közben értesítette a természetvédelmi minisztériumot, így a vadőrök nem sokkal később befogták az állatot és visszavitték a tengerbe. A fókát egyébként a közösség hagyományai szerint Oscarnak nevezték el. Az események traumatizálhatták a család macskáját, mivel a gazdik szerint Coco egy jó darabig nem volt hajlandó lemenni a ház földszintjére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!