Rászakadt a római férfire az alagútja, amit a bank páncélterme felé ásott

2022. augusztus 13. – 18:43

frissítve

Rászakadt a római férfire az alagútja, amit a bank páncélterme felé ásott
Fotó: Vigili del Fuoco

Másolás

Vágólapra másolva

A tűzoltóknak kellett kimenteniük egy beomlott alagútból egy férfit Rómában, ráadásul egy olyan alagútból, amit ő maga ásott, a feltételezések szerint csalárd szándékkal. Az alagút a jelek szerint ugyanis egy bankhoz vezetett volna, amit a férfi három társával az augusztus 15-i munkaszüneti napon vakondozott volna meg.

Aki látott már olyan filmet, olvasott olyan könyvet, ahol valaki alagutat ásva közelít meg egy bankot, annak már egyértelmű, hogy a férfi nem pénzt akart elhelyezni a páncélteremben. Hasonló következtetésre jutottak elsőre a rendőrök is, akik azóta az illető három társát is kihallgatták az ügyben.

Hogy a római csapat mennyire nem volt kispályás, jól mutatja, hogy a tűzoltók hat méter mélyre kellett ássanak. A mentőszolgálatokat azután riasztották, hogy csütörtök reggel hívást kaptak a banda négy feltételezett tagjának egyikétől, akiknek sikerült kiszabadulniuk az beomlott alagútból. A lent rekedt férfinak egy kisebb fúrt lyukon innivalót és oxigénpalackot juttattak le.

Nyolc óra megfeszített munka után az összesereglett kíváncsiskodók hosszan tartó tapsa közepette sikerült felszínre hozni a férfit, akit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak.

A rendőrök a helyszínen két nápolyi illetőt letartóztattak hivatalos személy elleni erőszak miatt, két római férfit pedig a közvagyon megrongálásának vádjával – közölte az AFP-vel a rendőrség szóvivője.

„Még tart a nyomozás. Nem zárjuk ki, hogy tolvajok, ez az egyik teóriánk” – mondta.

A rendőrség úgy véli, hogy a zsiványok egy zárva tartó üzlet alatt kezdődő alagúton keresztül egy közeli bank páncéltermébe akartak bejutni. A gyanú szerint minden nap áshattak egy kicsit, hogy az augusztus 15-i munkaszüneti napon, Ferragosto ünnepén (Nagyboldogasszony napján) hatoljanak be a bankba. Ferragosto alkalmával az üzletek zárva vannak, az országban szinte megáll az élet, a városok kiürülnek, egész Olaszország huss megindul a tengerpartra, hogy ott egy vagy két hetet nyaraljon.

A széfekre specializálódott bűnözőket mi mackósoknak nevezzük, az olaszok cassettari-nak hívják őket. A banda mind a négy tagjának (két római és két campaniai illetőnek) hasonló ügyben szerzett priusza van. A három szerencsésebb fogságban, negyedikük a San Camillo kórházban várja a nyomozást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!