A Sziget Fesztiválnak van tengerpartja: az Óbudai-szigetcsúcs

2022. augusztus 11. – 21:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szigetet sokan azért szeretik a széles hazai fesztiválpalettán, mert a nagyok közül itt található a legtöbb napközbeni program. Emellett a rengeteg más helyszínen akkor is elszórakozhat az ember odabent, ha egy hétig nem mozdul ki a fesztivál területéről.

Sok színpad és állomás közül a Sziget egyik leghangulatosabb helye a Sziget Beach és az azt körbevevő úgynevezett Chill Garden. A résztvevők közül napközben sokan a bevásárlást intézik, pihennek, illetve a külföldről érkezők elmennek felfedezni Budapestet. A fesztiválozók másik fele pedig marad bent és a programokon vesz részt, vagy kifekszik az Óbudai-sziget csücskében kialakított strandra, aminek ettől és a sok homoktól egészen mediterrán hangulata lesz.

Fotó: Nagy Bálint / Telex
Fotó: Nagy Bálint / Telex

Mivel a nagy szárazság miatt a Duna vízszintje a megszokottnál is alacsonyabb, aki akar, meg is mártózhat a Sziget langyos „tengerében” – persze kizárólag a biztonságos körülmények között, mivel a mély víz kordonokkal van elzárva.

Fotó: Nagy Bálint / Telex
Fotó: Nagy Bálint / Telex

Az Óbudai-szigetcsúcs egyébként akkor is népszerű a budapesti lakosok körében, mikor éppen nem a Szitizenek, azaz a fesztivál résztvevői használják. A fővárosnak több fürdésre is alkalmas strandja van, a szigetcsúcs papíron nem tartozik ide. Budapest egyik legnépszerűbb hivatalos szabadstrandja szintén Óbudán található: a Római-parti Plázs, amit tavaly alakítottak ki és nyitottak meg a fürdőzők előtt is.

A Telex a fesztivál ideje alatt végig tudósít a Szigetről: korábbi cikkeinket itt olvashatja, az Instagram és TikTok-csatornánkon pedig még több, a fesztivállal kapcsolatos tartalom található.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!