2022. augusztus 11. – 20:39
frissítve
A norvég hatóságok csütörtökön bejelentették, mérlegelik annak lehetőségét, hogy elaltassák az Oslo-fjord sztárjává vált rozmárt, Freyát. A norvég közmédia, az NRK a Fiskeridirektoratet (Halászati Felügyelet) közleményét idézve ír arról, mik vezettek ahhoz, hogy ilyen kegyetlennek tűnő döntés is felmerült. Leginkább az emberek okolhatók.
A 600 kilós nőstény rozmár július közepe óta él a norvég főváros fjordjában, és miután bekerült a médiába, nagy tömegeket vonz a jelenléte. A gond az, hogy a tengeri emlős látványára éhes turisták nem elég óvatosak, túl közel merészkednek az állathoz, sőt akár fürdenek is a tengerben, nem messze tőle. Erről a Fiskeridirektoratet fényképet is közzétett, illetve korábban bekerültek az NRK-ba beszámolók is olyan emberektől, akiknek csak pár méteres közelség után jutott eszükbe, hogy a rozmár igazából ragadozó állat, és ijedten menekültek a partra.
A hatóság szerint az emberek magatartása a saját épségüket veszélyezteti. A szervezet szóvivője, Nadia Jdaini szerint vizsgálják a lehetőségeket a helyzet megoldására, de az altatás is reális opció. Ez azért is merülhet fel, mert Freya nincs jó állapotban. A körülötte levő nagy felhajtás miatt nem pihen eleget, és stresszesen viselkedik, ami miatt veszélyessé válhat. A rozmár ugyanis általában ártalmatlan az emberre, de ha túlságosan zavarják a hozzá túl közel merészkedők, akkor mégis támadhat. A Fiskeridirektoratet ezért most ismét, nyomatékosan kérte az embereket, hogy ne, azaz ne – de tényleg: ne – menjenek közel a rozmárhoz.
És van egy anyagi oldala is Freya elhúzódó oslói (és rövid askeri, illetve bærumi) látogatásának: egyre több kárt okoz, többnyire hajókat rongál meg azzal, hogy felmászik rájuk aludni. Az NRK-n hetek óta zajló vita is részben emiatt bontakozott ki. Vannak, akik szerint Freya kártékony állat, és az ilyeneket ki kell lőni, mások úgy vélik, el lehet nézni egy ilyen cukiságnak pár lezúzott hajótatot.
Magyar viszonyok között persze ezt nehéz elképzelni, talán egy városba beszabadult vaddisznó lehet a jó analógia. Ha egy méretes vaddisznó betolná az agyarait mondjuk Óbudára, és ott amortizálna egy-két autót, akkor joggal merülhetne fel a kilövés. Na de mi van akkor, ha ezt a vaddisznót már sokan lefényképezték, valaki mitologikus nevet adott neki, és a fél ország megkedvelte? Autózúzó vaddisznót senki nem sajnálja, de Emese, az emse már más ügy lenne.