Eltörte a sakkozó robot az emberi ellenfele ujját meccs közben

2022. július 24. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Kellemetlen baleset történt a moszkvai nyílt sakkbajnokság, a Moscow Open egyik bemutató meccsén, ahol egy sakkozó robot játszott szimultánt egyszerre három fiatal sakkozó tehetséggel. Az egyik versenyző, egy 7 éves fiú, aki egyébként a korosztályában toplistás sakkozónak számít Oroszországban kisebb balesetet szenvedett: amikor az egyik bábuhoz nyúlt volna, hogy lépjen, a robot egyszerűen a fémkarjával megragadta a kezét, és hosszú másodpercekig szorította, míg az odarohanó nézők ki nem szabadították. Utólag kiderült, hogy a srác egyik ujja el is tört, de miután sínbe tették, vissza tudott térni, és folytatni a versenyt.

Bár könnyű lenne tudatosságot, és rosszindulatot belelátni a robot mozdulatába, a rendezők szerint annyi történt, hogy az emberi ellenfél hibázott, és nem tartotta be azt az időkorlátot, amíg a roboté a sakktábla feletti kontroll. Amikor benyúlt a tábla fölé egy bábuhoz, megzavarta a gép algoritmusát, ami vélhetőleg egy újabb bábunak nézte a gyerek kezét, és megfogta, hogy lépjen vele. A fiú szülei mindenesetre pert fontolgatnak a sakkszövetség és a verseny szervezői ellen.

(PC Gamer)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!