Békésen vacsorázott, benézett az asztal alá, dinoszaurusz-lábnyomokat talált

2022. július 18. – 12:14

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kínai férfi a délnyugat-kínai Leshan város egyik éttermének a kerthelyiségében vacsorázott, amikor „különleges mélyedéseket” fedezett fel a földön.

A vendég (aki egyébként nem paleontológus, csak érdekli a téma) azt gyanította, hogy dinoszaurusz-nyomokat talált, és ezt a feltételezését megosztotta egy szakértővel, Hszing Litával, a Kínai Földtudományi Egyetem docensével.

Hszing egy paleontológusokból álló csapattal vizsgálta meg a helyszínt, és megállapították, hogy tényleg:

két brontoszaurusz nyomai maradtak ott a korai kréta időszakból.

A nyolc méter hosszú, növényevő szauropodák mintegy 100 millió évvel ezelőtt élhettek a folyó mentén a térségben. Leshanban először fedeztek fel dinoszaurusz-lábnyomot.

A dinoszaurusz-lábnyomokat videón is rögzítették, ami alatt stílszerűen a Jurassic Park soundtrackje megy:

A fura esetről a kínai állami hírügynökség tájékoztatása alapján az MTI is beszámolt, mi pedig csak annyit tudunk hozzátenni:

Mindenki nézzen a lába elé, nem minden kátyú az, aminek látszik!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!