Sajnos nem vicc! Egy moszkvai plasztikai sebész terepszínű és nemzeti színű mellimplantátumokat reklámoz

2022. május 30. – 15:09

Másolás

Vágólapra másolva

A háború önmagában a teljes őrület, és ami körülveszi, az még jobban tudja fokozni ezt. A másik fontos szabály, hogy a háborúban elszabadulnak az idióták. Egy orosz plasztikai sebész most biztosan fasza csávónak gondolja magát, aki kreatív, meghallotta az idők szavát, és felismerte a piaci rést. A Dobrejkin Jevgenyij Alekszejevics névre hallgató moszkvai orvos ugyanis terepszínű vagy az orosz trikolór színeit viselő mellimplantátumokat kínál pácienseinek.

Igen, ön nem téved! Persze hogy semmi értelme az egésznek, hiszen ha a mellimplantátum a helyére kerül, a bőr, a szövet vagy az izom alá, nem látszik belőle semmi. Az orvost azonban ez nem zavarja. Szerinte hazafias gondolkodású páciensei az ilyen mellimplantátumokkal jobban kifejezhetik elkötelezettségüket hazájuk, az Ukrajnát éppen romba döntő és a civil lakosságot gyilkoló Oroszország mellett, mint egy nemzeti színű matricával vagy tetoválással. Az erről szóló reklámban egy műmosolyú nő még azt is elmondja, hogy egy ilyen implantátummal mindig a szíve fölött viselheti az orosz zászlót, sőt az akkor is vele lesz mindig, ha teljesen meztelen.

Instagram-oldala alapján Dobrejkin Jevgenyij Alekszejevics létező személy, aki kábé 50-50 százalékban posztolja jobban sikerült munkáit és saját magát. Sokat elmond róla, hogy a feltöltött ajkakról, kikerekített mellekről, simává varázsolt hasakról készült fotók mellett legalább ennyi képet találunk a doktor úr kigyúrt bicepszéről és szépen fésült, vörös szakálláról. Önök szerint fognak venni tőle orosz nemzeti színű mellimplantátumot? Én biztos vagyok benne, hogy igen. Ehhez olvassa el ismét a poszt elejét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!