Bérelt Maseratival próbált legurulni a római Spanyol lépcsőn egy szaúdi férfi

2022. május 14. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Minden út Rómába vezet” – azonban az autót érdemes lerakni a város szélén és nem legurulni vele a Spanyol lépcsőn, mint ahogy azt egy szaúdi állampolgár tette a bérelt Maseratijával. A férfit azóta rongálás miatt őrizetbe vették, írja a CNN.

A római rendőrsége által közzétett videón az látszik, hogy a gyanúsított sportautójával a nevezetesség felső, templom felőli részénél közelítette meg a hosszú lépcsősort, majd gondolkodás nélkül elindult azon lefele.

A volán mögött ülő férfit a milánói Malpensa reptéren kapták el, miután a rendőrök az autókölcsönző cégen keresztül és a térfigyelők kamerák képei alapján azonosították. Vádat is emeltek ellene, mert kárt okozott a nevezetességben.

Az autó a jobboldali lépcsősor 16. és 29. fokában tett kárt, a letört márványdarabokat ideiglenesen már visszahelyezték, így a turisták számára – gyalogosan – újra megnyitották Róma egyik fontos nevezetességét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!