Varga Judit: Ködmön vagyunk, amit őseink varrtak, hogy jelezzünk magunknak, amikor ideje jelezni másoknak

2022. május 13. – 09:42

Másolás

Vágólapra másolva

„Mi vagyunk Európa kincskereső kisködmöne” – mondta Varga Judit a Quo vadis, Európa? című konferencián beszédében, amiből egy részletet most videóként is feltöltött a Facebook-oldalára. Az igazságügyi miniszter okfejtése szerint nekünk, magyaroknak, van egy ködmönünk, de mi magunk is egy ködmön vagyunk Európán.

Ez a ködmön „akkor szorít, akkor nehéz, akkor jelez, amikor baj van a becsülettel (…) tisztességtelenséget, valami árulást, valami sunyulást jelez”. A miniszter szerint, ahogyan Móra Ferenc regényében is Gergő édesapja varrta a ködmönt, nekünk is „dédapáink, nagyapáink, apáink varrták”.

Mert ez a ködmön alkotmányos önazonosságunk.

Ez a ködmön, azaz alkotmányos önazonosságunk, amit nagyapáink varrtak, jelez nekünk, ha baj van a lelkiismerettel, ezért tudunk mi is szólni másoknak, ha baj van, és vissza kell térni az európai értékekhez – fejtegette a miniszter.

Eszerint tehát

  • mi egy ködmön vagyunk,
  • ami az alkotmányos önazonosságunk,
  • de nekünk is van ködmönünk,
  • amit az őseink varrtak,
  • tehát az őseink varrtak bennünket,
  • hogy szólni tudjunk, ha jelez a ködmön,
  • azaz mi jelzünk magunknak,
  • hogy jelezzünk másoknak.

Isten óvjon bennünket, ködmönöket a bekecsféléktől!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!