Pornófilmhez akartak mentőautót és egyenruhát bérelni a magyar mentősöktől

2022. május 03. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Túlságosan szemérmes a mentőszolgálat – erre a következtetésre jutott állítólag annak a cseh vállalkozásnak a képviselője, amely a mentősök szerint szokatlan kéréssel kereste meg az Országos Mentőszolgálatot.

Azt írták ugyanis, hogy mentőautót és egyenruhát akart bérelni tőlük egy pornófilm forgatásához, és vágóképeket is szeretett volna készíteni az egyik mentőállomáson a filmhez.

A mentőszolgálat Facebook-posztja szerint „jóhírük védelme érdekében a mentők visszautasították a busás javadalmazással kecsegtető felkérést, ráadásul felhívták a készítők figyelmét az OMSZ arculati elemeinek védjegyoltalmára is”.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass