Keresse meg a kakukktojást ezen a képen, segítünk, Szijjártó Pétert kell figyelni

2022. január 17. – 12:26

Másolás

Vágólapra másolva

Védettségi igazolvánnyal vagy negatív PCR-teszttel lehet látogatni a kézilabda-Eb meccseit, amiken a maszkviselés is kötelező, és ebben idáig nincs is hiba, ha megnézzük azt a fotót, amit Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter posztolt a Facebookra vasárnap, és amihez egyebek mellett azt is írta, hogy

„Szlovák barátaink is csodájára jártak az újabb telt háznak Budapesten, és egyetértettünk abban is, hogy nincs új a Nap alatt: pont azok jajonganak most a csarnokot megtöltő magyar emberek láttán, akik a foci EB idején megtelt Puskáson háborogtak.”

A 444.hu vette észre, hogy Szijjártó visel ugyan maszkot, de a többiektől eltérően egyszerű sebészmaszk van rajta, ami a fenti, tőle származó idézettel, és azzal a ténnyel együtt pikáns elegyet alkot, hogy az eseményen kötelező az FFP2 maszk viselése.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapján ugyanis az áll, hogy „az épületbe belépni és ott tartózkodni kizárólag az orrot és szájat egyaránt eltakaró FFP2 maszkban lehet. Ez alól kivételt képeznek az étkezésre és italfogyasztásra kijelölt helyek, ahol az étel- vagy italfogyasztás idejére az FFP2 maszk levétele megengedett. A szervezők biztosítanak FFP2 maszkot a látogatóknak a belépés során.”

Kivételt képez a szabályozás alól a 6. évét be nem töltött gyerek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő látogató.

Az Eb közönsége a lelátókon csak részben viselt maszkot, és ott sem mindenki FFP2-t, írta a lap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!